A változás szele

Hideg van, sötét, ma éjjel egyedül kell lennem

Emlékek támadásait kell most elviselnem

örömmel és fájdalommal, hisz túl sok volt a szép

Egy pillanatra megelevenedik egy gyönyörû kép

Mámoros éjszakák után azt hittük, hogy ezt az életet

Nem veheti el senki tõlünk

De elõvillant egy szörnyû látomás

Ott álltak mind, sok jó barát

Sok igaz barát

Mindenki a saját kis ketrecébe zárva

álltak némán, arra várva

Hogy rendbe szedjék

Berendezhessék

Egyenesbe hozzák

Igaz életüket feladják

Ma éjjel valami szomorút érzek a változás szelében

Dermesztõ lökéseit kell most elviselnem

Egy újabb nyár és egy régi szerelem ért véget

Nem kell összetörnünk a régen õrzött képet

Mámoros éjszakák után oly jólesett

A "jóakaróinknak" az arcába röhögni

De ott áll csendben a sok barát, akik

Elrejtették a ketrec kulcsát

Minden perc, minden óra, minden nap, minden hónap

Minden elvesztett barát

Rájuk nyomja a súlyát

S ha egyszer rájönnek

Azt hiszem túl késõ lesz már

Egyszer majd visszagondolok

A meg nem fertõzött gondolatok

Milyen gyerekesek, de igazak voltak

Mire kialakulhatott volna egy értékrend, õk már ott voltak

S mint valami vércse, rácsaptak

Bekebelezett életek, ösztönök, amelyeket

Egy eltorzult világ hasznára fordítottak

Könnyebb volt ezt választani, mint ellenállni

Miért kellett feladni, miért hagyták elveszni?

Változnak az idõk, de most már nem kell egyedül lennem

A változásokat így sokkal könnyebb elviselnem

Amíg valaki hasonlóképp lát, nem hal meg a szép

Addig nem kell attól félnünk, hogy szertefoszlik a kép

Nem hiú ábránd, vagy hazugság

Nem utópia, vagy naivság

Csak az életünk, valóság